Talán a korom miatt vagyok egyre érzékenyebb, de vannak apróságok, amik szíven ütnek.
Amikor nyugdíjba mentem, pár nap múlva jött a fiam barátja, feltűnően hangos csókolommal köszönt. Udvariasan megkérdezte, hogy vagyok, hogy telnek a nyugdíjas napjaim, mindezt hasonló emelt hangon, mintha egy süket aggastyánhoz beszélne.  Nem nagyon tetszett, úgy érzem, néhány nap alatt se süket, se szenilis nem lettem, de ráhagytam. Később abbahagyta, nekem meg helyreállt a lelki nyugalmam.
Egészen addig, amíg be nem mentem a mobilszolgáltatómhoz  adategyeztetésre.  Egy nagyon fiatal lányka vette fel az adataimat, a végén email címet kért, aztán hozzátette: már ha van.  Tudom, online is megcsinálhattam volna, de éppen útba esett, meg amúgy is, a munkájukhoz tartozik.  Kicsit bosszantott, hogy nem nézett ki belőlem egy email címet, pedig ha tudná, hogy mennyi idős ember használja napi szinten az internetet, igen csak meglepődne.
A múltkor a Szarvasi Arborétumban voltunk kirándulni a családdal.  A páváknál úgy elbambultam, hogy kiesett a telefon a kezemből. A kijelző pókhálósra tört. 
- Minimum egy húszas! - kiáltott fel a lányom.   A vejem javasolta, hogy inkább vegyek újat, a fiam nem szólt semmit, csak bánatosan nézett maga elé.  A telefont tőle kaptam Karácsonyra
Másnap elballagtam a szervizbe.   Tizennyolc- húszezer - mondta a srác.  Majd utánanézett, hogy van-e raktáron alkatrész, azt is elmondta, hogy három-négy hét múlva lesz kész, majd javasolta, hogy vigyem haza, és beszéljem meg a családdal,  aztán másnap vigyem vissza.  Ha a javítás mellett döntünk.
Mint többszörösen nagykorú személy, úgy érzem, tudok felelősen dönteni anyagi kérdésekben, de valószínűleg ez ránézésre nem látszik rajtam.  De az is lehet, hogy normális ember nem javíttat ennyiért telefont, hanem vesz egy másikat.  Én viszont javíttatom, mert szeretem, mert a szívemhez nőtt, mert ajándékba kaptam, és mert így is olcsóbb, mint újat venni.
Még akkor is , ha felelőtlen öreg tyúknak néznek.
Tisztában vagyok vele, hogy nem szándékosan akartak sértegetni ezek a fiatalok, egyszerűen nem tudják, hogy ez bántó, ahogy az a hölgy sem, aki néhány évvel ezelőtt az egyik közvélemény kutatótól jött felmérni az 50+ osok egészségi állapotát. Kérdezgetett mindenfélét, majd rátért az egészségügyi dolgokra: 
- Magas vérnyomás?  
- Nincs- mondom én
.- Még nincs -mondja ő, és beírja.
- Szédülés?
- Nincs -mondom én.
- Még az sincs - mondja ő, és újra írogat.   É így tovább, anélkül, hogy tudta volna, hogy bántó  ez a még szócska, mert ugye benne van, hogy majd lesz. 
Amikor fiatalok voltunk, mi sem vártunk túl sokat az öregektől, meglepődtünk, ha a mama be tudta kapcsolni a kazettás magnót,  a nyugdíjasokról azt gondoltuk egész nap az SZTK-ban ülnek, ha meg nem, akkor unokákra vigyáznak. 
Talán mi is megbántottuk őket egy-két meggondolatlan szóval, mert nem tudtuk azt elképzelni, milyen lehet ötvenesnek, hatvanasnak lenni.
Most már tudjuk, és eltekintve az ilyen apróságoktól, elmondhatom, hogy  nagyszerű dolog nyugdíjasnak lenni!

Fotó: saját.  A telefonom esés közben még készített egy utolsó képet.