Soha nem gondoltam volna, hogy engem valamikor is érdekelni fog a fogyókúra.  Mindig bosszantott,  hogy a női magazinok teli vannak fogyózós tanácsokkal, na meg ételreceptekkel.  Zabálj sokat, segítünk, hogy mit, fogyjál le, segítünk, hogy hogy. Utáltam!  Én inkább fölszedni szerettem volna néhány kilót, de akkoriban folyamatosan pörögtem,  sajnáltam az időt az evéstől, kávé, cigi, kaja meg szinte csak akkor, amikor már szédelegtem.  Aztán a gyomromnak elege lett,  lázadozni kezdett, kénytelen voltam változtatni.  Felszedtem pár kilót, már nem látszottak ki a bordáim,  ezzel el is volt intézve a dolog.  Tartottam a súlyomat,  ehettem bármit, nem látszott meg rajtam.  Egészen idáig.

Ebben a nagy nyugdíjaskodásban egyszer csak arra ébredtem, hogy csinos kis úszógumit szedtem össze,   alig két hónap alatt!  Nem eszek többet,  csak nyugodtabb vagyok.  Igaz, nem így kezdődött, mert az első hetekben egy kicsit  magam alatt voltam, nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel.  Aztán augusztus végén nekifogtunk festeni, a rumlitól még jobban kiborultam, de mégis csak befejeztük , és utána valahogy helyére került minden.  A lakásban is, az életemben is. 
Olyan, mintha egy hosszúra nyúlt vakáción lennék. Hozzászoktam, hogy nem kell rohannom,  ha ismerősökkel találkozok, nem kell lerázni őket, van időm beszélgetni.  
Rendszeresen járok piacra, mindig van itthon friss zöldség, gyümölcs.  A gyorsfagyasztott félkész ételeket száműztem a hűtőből, van időm rendes ebédet főzni.
Nemrég még fogalmam sem volt, mire jó a padlizsán, azóta teljesen padlizsánkrém függő lettem. Nem is tudom, mi lesz velem, ha lemegy a szezonja.  Tudom, hogy el lehet tenni a padlizsánkrémet télire, de  a múltkor egy üveg saját készítésű rostos szilvalé felrobbant a konyhában, és ezen a ponton el is ment a kedvem a tartósítástól.  Még jó, hogy a konyha festése későbbre halasztódott, most viszont már tényleg neki kellene ugrani, mert lemostam ugyan a szilvalét a plafonról, de a még mindig látszik a helye.  Talán még a pocakom is lemegy, ha egy kicsit aktiválom magam.  Mert a reggeli 15-20 perc torna nem sokat segít.  Na ja, ha vacsora este 9-kor van.  Lehet, hogy ezen kellene változtatni, de eddig még nem nagyon sikerült. Valahogy mindig úgy alakul, hogy akkor van rá időm, és akkor vagyok éhes.
Úgyhogy most az van, hogy  vagy beletörődök abba, hogy ennyi idősen már mindegy, hogy nézek ki, csak ne fájjon, vagy  erőt veszek magamon,  nagy sóhajjal szakítok  az elavult beidegződésekkel, és  beírom a gugliba:  hogyan szabaduljunk meg a hasi zsírpárnáktól.  :-(