Filmekben, metropoliszok utcáin lehet látni ilyen hömpölygő tömeget, mint ami hétfőn volt.  Mintha az egész város kivonult volna a főutcára.  Aki pedig nem ott nyomult, az a közeli bevásárló központban tolongott, ahová én is próbáltam befurakodni. A vásárlás nem volt könnyű,  a polcokhoz szinte képtelenség volt odaférni.  Az emberek úgy pakoltak, mintha a világ vége közeledne.
Kellettt néhány pohár tejföl, ami a legfelső polcon volt, egészen a polc tetejéig feltornyozva.  Pipiskedtem, próbáltam kipiszkálni, mikor mellettem megszólalt egy férfi: majd én leveszem, jó?  Hát ettől még a szám is tátva maradt.  Több mint ötven éve, hogy nő vagyok, de idejét sem tudom, mikor történt ilyesmi.  Na jó, egyszer a biztonsági őr is segített kibontani a göngyölegből a lisztet, de ez nem ér, egyrészt, mert ismerős, másrészt mert volt nála sniccer, tehát valószínűleg ez is része a munkájának.
Lényeg a lényeg, ettől a kis közjátéktól teljesen feldobódtam, eszembe jutott, hogy nő vagyok.  Otthon ledobtam a kötött sapkát a fejemről, megigazítottam a hajamat, megpaskoltam az arcomat, habár nem hiszem, hogy üdébbnek tűntem volna tőle, na de akkor is!   Így indultam neki a második futamnak.  Még venni kellett mosogatószert, volt egy nyertes sorsjegyem is, ötszáz forint, igaz a sorsjegy is ennyibe került, na de ennek is örülni kell.  Szóval a lottózót is útba kell ejteni.
Másodjára is a nyakamba vettem a várost.  A lottózó közelében a járókelők erdejében egyszer csak felbukkant valami torzonborz vézna madárijesztő, hatalmas pufi kabátban.   Nem, nem Frank Gallagher, de majdnem.... az exem kacsázott velem szembe.
Rám nézett, és megkérdezte, hogy akkor most én nem vagyok otthon?   Mint a mellékelt ábra mutatja, éppen nem. Pont hozzánk indult, de nem baj, ha nem vagyok otthon, akkor ő most itt megvár, aztán majd jön velem hazáig.  Szép kilátások,  az imént előbújt nőcis lényem leforrázva vonult vissza lelkem valamelyik poros zugába.  A lottózóban kitaláltam, hogy előre küldöm, várjon meg a ház előtt, én meg még elszaladok mosogatószerért.  Na így is történt, megúsztam a közös sétát, meg amúgy sem hiányzik a látogatása, de néha kötelességének érzi felkeresni a fiát.   Ez azt jelenti, hogy kér egy kis pénzt, meg is adja, az igaz, de beszéltünk már arról a gyerekkel, hogy inkább ne adná meg, csak sose lássuk többet.
A százforintosban, ahol a mosogatószert vettem, volt még egy darab őzgerinc forma, azt megvettem, mert kitaláltam, hogy a francia salátába teszek zselatint, és megcsinálom sonkás alagútnak, ahogy nosalty.hu-n láttam.
Itthon aztán kiderült, hogy a fiam nem fog megenni olyan franciasalátát, amit szeletelni és harapni kell, de lett egy őzgerincformám, ami majd valamikor valamire jó lesz, közben felfedeztem az interneten a Shrek szelet receptjét.  De az már egy másik történet.