Arra számítottam, hogy az évkezdés elég laza lesz, ehhez képest már tegnap is éjfélig dolgoztunk, ma is, és valószínűleg holnap is.Furcsa dolog ez a munkával, mert sokszor érzem azt, hogy nagyon elegem van, legszívesebben már elmennék nyugdíjba. Maholnap ötvenöt leszek, nem is olyan régen ez volt a nőknél a nyugdíjkorhatár. Most meg úgy húzzák előttünk, mint a csacsi orra előtt a répát. Csak futunk utána, de hogy elérjük-e ... ?
Megértem én, hogy öregszik a népesség, nincs aki kitermelje a nyugdíjra valót, stb, bár ehhez is lenne hozzáfűzni valóm, mert miért is mennek tömegesen a fiatalok külföldre? Csakhogy a mi korosztályunk elég lestrapált, nincs itt akkora életszínvonal, hogy fitten tudnánk tartani magunkat. Próbálkozunk egészségesen élni a lehetőségekhez képest, de ez nem mindig jön össze.
Lehangol a tudat, hogy még mindig van tíz évem a nyugdíjig. Lehangol egészen addig, amíg az utcán szembe nem jön egy régi ismerős a korosztályomból, megállít és a második kérdése az, hogy nem vagy még nyugdíjas? ÁÁÁÁÁÁ ettől sikítani tudnék! Miért lennék én még nyugdíjas? Még a kérdés is sértő, még ha nem is mondom ki. Miért kérdezte? Ennyire rozogának látszok?
Ezen képes vagyok órákon keresztül füstölögni magamban, közben a józan eszem súgja, hogy az még nem a vég, csak egy másik korszak kezdete, és nem is a rozzantságé. Lehet állást is keresni, vagy új célokat, van lehetőség rengeteg hasznos időtöltésre, csak ahogy közeledik ez az időpont, egyre inkább szíven üt a kérdés: nem vagy még nyugdíjas?