Arra számítottam, hogy az évkezdés elég laza lesz, ehhez képest már tegnap is éjfélig dolgoztunk, ma is, és valószínűleg holnap is.Furcsa dolog ez a munkával, mert sokszor érzem azt, hogy nagyon elegem van, legszívesebben már elmennék nyugdíjba.  Maholnap ötvenöt leszek, nem is olyan régen ez volt a nőknél a nyugdíjkorhatár.  Most meg úgy húzzák előttünk, mint a csacsi orra előtt a répát.  Csak futunk utána, de hogy elérjük-e  ... ?
Megértem én, hogy öregszik a népesség,  nincs aki kitermelje a nyugdíjra valót, stb, bár ehhez is lenne hozzáfűzni valóm, mert miért is mennek tömegesen a fiatalok  külföldre?  Csakhogy a mi korosztályunk elég lestrapált, nincs itt akkora életszínvonal, hogy fitten tudnánk tartani magunkat.  Próbálkozunk egészségesen élni a lehetőségekhez képest, de ez nem mindig jön össze.
Lehangol a tudat, hogy még mindig van tíz évem a nyugdíjig.  Lehangol egészen addig, amíg az utcán szembe nem jön egy régi ismerős a korosztályomból,  megállít és a második kérdése az, hogy nem vagy még nyugdíjas?   ÁÁÁÁÁÁ  ettől sikítani tudnék!  Miért lennék én még nyugdíjas?  Még a kérdés is sértő, még ha nem is mondom ki.  Miért kérdezte? Ennyire rozogának látszok?
Ezen képes vagyok órákon keresztül füstölögni magamban, közben a józan eszem súgja, hogy az még nem a vég, csak egy másik korszak kezdete, és nem is a rozzantságé.  Lehet állást is keresni, vagy új célokat, van lehetőség rengeteg hasznos időtöltésre, csak ahogy közeledik ez az időpont, egyre  inkább szíven üt a kérdés:  nem vagy még nyugdíjas?