Nézem a könyvjelzőmet, már nem fér el a monitoron.  Időnként mappákba rendezem azokat a weboldalakat, amiket többször is fel fogok keresni, a fölösleget törlöm, de előtte még kicsit eltöprengek azon, miért is könyvjelzőztem be. 
Ezek azok a cikkek, amiket valamikor fontosnak  vagy érdekesnek találtam, de nem volt időm elolvasni, de úgy gondoltam, majd egyszer csak ráérek.   Amikor eljön az egyszer csak, akkor meg már vagy nem aktuális, vagy nem érdekel.  Most, amikor volna egy kis időm azt tenni, amihez éppen kedvem van, akkor pont nincs kedvem semmihez. 

Például napközben eszembe jut sok dolog, amit leírhatnék, de amikor gép elé ülök, teljesen elfelejtem az egészet, és inkább játszok egyet.  Az legalább kikapcsol.  Nem ilyen évkezdetre számítottam.   Az természetes, hogy év végén hajtás van a munkahelyen, de azt hittem, az év eleje lazább lesz.   Hát nem így alakult, és az persze jó, hogy van munkánk, jól jön a túlórapénz is,  csak így hét végére már totál kifacsartnak érzem magamat.   

Meg hét közben is, és időnként elgondolkodom azon, hogy ez most a korommal járna együtt, vagy  a borongós időjárás az oka, vagy mi a fene  is van itt?    Szeretnék olyan lenni, mint régen, olyan vidám és optimista, aztán eszembe jut, hogy soha nem is voltam az.   Könyvekből tanultam az életet, nem sokkal negyven éves korom előtt.  Ekkor került a kezembe először Louise L Hay könyve, az Éld az életed, és ettől kezdve szinte csak new age könyveket olvastam. 

Sok nehézségen segítettek át, és segítenek azóta is, de még mindig vannak elcseszett pillanatok, amikor a kiábrándultság, hitetlenség veszi át a hatalmat,  de talán nem is baj ez, emberek vagyunk, mindenféle emberi érzelmekkel.  Őszintén szólva nem is szeretem a csupa hepi,  csupa bűbáj és kedvesség, vagy csak vidámkodó embereket, valahogy nem érzem őket igazinak.  Negatív érzések, indulatok mindenkiben vannak, nem érdemes őket elnyomni, mert előbb utóbb úgyis előbújnak, ráadásul a legváratlanabb helyzetekben.  Vannak rosszabb napok, van a nyomott hangulat, kedvetlenség, tudomásul veszem, mert úgyis elmúlik. Ilyenkor keresek valamit a neten, ami felvidít, vagy  felráz, mint ez a zene:

Kiri Te Kanawa - Tarakihi:

[embed]https://youtu.be/W643THBPhKE[/embed]