Az amszterdami VU egyetem kutatása azt bizonyítja, hogy boldogabbá teszi a szülőt, ha gyermekét önmaga elé helyezi. Az állítás megkérdőjelezi azt az általános elméletet, mely szerint azok a szülők, akik nagymértékben részt vesznek gyermekük életében, feláldozzák a saját boldogságukat.

A holland pszichológusok szerint az olyan gúnynevek, mint a „helikopterszülő” vagy „anyaoroszlán”, rontja a gyermeküket a családi élet középpontjába helyező szülőkről alkotott képet, akik úgy vélik, hogy a szülőknek kell az utolsónak lenniük a fontossági sorrendben. A valóságban a gyermek boldogságának maximalizálására fordított erőfeszítéseiknek köszönhetően ezek a szülők jobban élvezik az életet és szülői szerepüket.

A kutatócsoport – Claire Ashton-James vezetésével – 322 olyan szülő részvételével folytatott két kutatást, akiknek legalább egy 18 éven aluli gyermeke él otthon. Az első kutatásban egy gyermekközpontúságot mérő kérdőívet töltöttek ki, amelyben olyan kijelentések helyességéről kellett dönteniük, mint például „A gyermekem boldogsága fontosabb számomra, mint a saját boldogságom.” A második kérdőív a szülők boldogságát és céltudatosságát mérte olyan kijelentésekkel, mint például „A gyermekem ad értelmet az életemnek”.

A gyermekcentrikus szülők nagyobb valószínűséggel számoltak be a gyermeknevelésből eredő céltudatosságról és boldogságról. Az ilyen szülőkben erősebbek voltak a pozitív érzések, gyengébbek a negatívak – úgy érezték, hogy a gyermeknevelés során életüknek több értelme van.

A Social Psychological and  Personality Science szaklapban megjelent tanulmány szerzői összegzésként a következőket írták: „Kimutattuk, hogy kiemelkedő pozitív összefüggés van a gyermekcentrikusság és a szubjektív boldogság, valamint a szülő gyermeknevelésből eredő céltudatossága között.”

Divat mostanában lesajnálni az önfeláldozó szülőket.  Már ha egyáltalán önfeláldozás az, ha gyereket akarunk, és felneveljük legjobb tudásunk és minden szeretetünk szerint.  Áldozat az, amit annak érzünk.  Ha valakinek ez jelenti a boldogságot, akkor ez nem áldozat, hanem életfeladat, cél,  amit örömmel csinálunk addig, amíg lehet, mert az idő olyan gyorsan elszáll, a gyerekek kirepülnek, de a család az mindig család marad.