Pár hete derült ki, hogy a májusi lecitin kúrának lett még egy pozitív hatása: csökkent a koleszterinszintem.  Még így is magas, de legalább már nincs a csillagokban.  Igaz hogy kaptam rá gyógyszert annak idején, de néhány szem után eszembe jutott, hogy rá kellene keresni az interneten. Arra a következtetésre jutottam, hogy többet árt, mint használ, ezért a tablettákat elsüllyesztettem valahová,  majd ha lejárt a szavatossága, visszaviszem a gyógyszertárba.  Tablettákat nem dobunk a szemétbe, mert veszélyes hulladék! 
A múltkor egy kis apróság miatt orvoshoz kellett mennem, akkor kaptam beutalót laborvizsgálatra.  A pajzsmirígyem alul működik egy kicsit,  és még vashiányos is vagyok.   Na ja, ezt teszi a mindennapi gyors kaja, sült krumpli  valami félkész vacakkal.  Azelőtt sem voltam konyhatündér, de mióta ilyen meleg van, iparkodok túlesni a főzési procedúrán.  
Régebben legalább odafigyeltem, hogy legyen itthon zöldség, gyümölcs, főztem gyógyteákat, mostanában valahogy elmaradtak ezek a dolgok.  
Mindig a túlsúlyosakat ostorozzák,  ötvenhárom kilóval nem éreztem magamat veszélyben.  Pedig de!  A koleszterinmumus a vékonyakra is leselkedik, de minket senki sem piszkál érte.  Még a háziorvos sem.  Azt nem mondhatja, hogy fogyjon le, legfeljebb azt, hogy dobja el a cigarettát, de nem mondja, én meg amúgy is tudom, mi az amit nem kéne.  Sőt, a túlsúlyosak is tudják  elméletben, hogy mit is kéne tenni, csak a kivitelezéssel van a gond.  Ahogy nálam is.  Azért tettem néhány apró lépést magamért.  Vettem gyümölcsöt, főztem rizibizit bulgurból  sok répával borsóval,  és még padlizsánom is van a hűtőben.  Hogy mit csinálok vele, azt még nem tudom, de biztos találok valami receptet az interneten.

Sétáltatom a  kutyát, kezemben félig elszívott cigaretta.  Egyszer csak felbukkan egy kérdés  a fejemben: mikor gyújtottam rá?  Képtelen vagyok felidézni a pillanatot.  Mostanában egyre többször van ilyen.  Mikor kapcsoltam be a számítógépet, mikor tettem fel a kávét főni, mikor csuktam be az ablakot, mikor mikor mikor..... ?
Tavaszi fáradtság, vagy Alzheimer kór?  Esetleg öregség?   Mit is kellene erre szedni?  Egyáltalán, van még segítség, vagy ez már itt a vég kezdete?
Ááá, éppen akciós az egyik drogériában a Lecitin, kosárba vele.  Talán használ, de ártani biztos nem fog.

Alig telik el másfél hét, szinte nyoma sincs ezeknek az apró emlékezetkieséseknek.   Kitisztultak  a gondolataim, élénkebb vagyok, még az izületeim sem fájnak annyira.  Minden nap beveszek egyet ebből a csodabogyóból, de furcsa módon nem fogy annyira, mint amennyire kellene.  Na jó, néha tényleg elfelejtem bevenni,  na de amit mégsem, az tényleg csodákat művel.
 Majdnem.  

Tavaly nyáron volt az az ötletem, hogy elkezdek tőzsdézni, aztán majd jól meggazdagszom.  Be is regisztráltam egy jó hírű oldalra, és lelkesen elkezdtem gyakorolni, és közben próbáltam kikupálódni tőzsdeileg.  A saját pénzemből nem akartam befektetni, ezért kigondoltam, hogy ha a PTC-ből (reklámokra klikkelős oldalak)  összejön a minimum beugró, 50$, vagy esetleg több, akkor azt majd befizetem.  
A kezdeti bénázások után egész szép sikereket értem el a gyakorló számlán, kezdtem belejönni, eközben kifogtam egy jó kis klikkelős oldalt is, ahol viszonylag gyorsan összegyűlt az ötven dollár, sőt még több is, és ekkor elkezdtem gondolkodni.  Méghozzá azon, hogyha már megkerestem ennyi pénzt, akkor miért kellene ezt elcsesznem? Nem biztos, hogy élesben is ilyen jól menne a dolog.
 Persze, hogy nem nagy összeg ez, de ez már megvan, minek kockáztatni.  Ezért  aztán átutaltattam a számlámra.
Másnap fiúutódom elaludt, kénytelen volt taxival bemenni a szomszéd városon túl, világvégén levő munkahelyére. 
Az ötven dollárnyi forint pont futotta a taxit.

Ritkán lehet látni ilyen jól eltalált reklámfilmet, mint  a Telenor 2015-ös Az én világom című image filmje.

Csak nézd, és hallgasd:

 

Zene: Kolin

Tini koromban ha elolvastam egy könyvet, akkor az végleg el lett olvasva, ha megnéztem egy filmet, akkor az végleg meg lett nézve, és értetlenül bámultam azokra az ismerőseimre, barátaimra, akik kétszer, vagy többször is elolvasták ugyanazt a könyvet (na jó, volt néhány Rejtő könyv, meg Szabó Magdától a Születésnap, de csak ennyi), vagy megnézték ugyanazt a filmet.  Akkoriban voltak olyan perverz alakok, akik egy jobb mozifilm mindhárom előadására vettek jegyet, és ezt megcsinálták egészen addig, amíg ezt a filmet játszották.  Jóval később megjelentek a videokazetták, aztán a DVD-k.  A megrögzött filmnézőkre felvirradt az aranykor, és én még mindig nem értettem az embereket.  Volt egy tévém, amit csak akkor néztem, ha éppen betévedtem a szobába, de szabadidőmben inkább olvastam, mert hogy akkor még nem kellett szemüveg.  Aztán a látásom gyengülésével csökkent az olvasási kedv,  de akkorra már volt netem, ami pótolta a könyveket, újságokat.   Aztán néhány éve azon kaptam magam, hogy  nemhogy végignézek egy filmet, de már az ismétlések sem untatnak.  Azt hiszem, az Igazából szerelemmel kezdődött, amit Karácsony táján minden csatornán leadnak.   Megunhatatlan.
Aztán jöttek sorra a romantikus filmek,  amiket újra és újra meg kellett nézni.  A mostani hétvégén például Bridget Jones kétszer, és Holyday kétszer.   Összesen négyszer néztem végig a rossz fiúk csúfos bukását, és  a jó fiúk mennybe menetelét, és jól esett látni, hogy legalább a filmekben van happy end, mert az életben többnyire a rossz fiúk csinálnak néhány gyereket a hősnőnek, aztán élik az életüket, mintha mi sem történt volna, hősnőnknek meg nincs ideje romantikázni, mert az utódokkal kell törődnie.  Amikor meg már lenne, akkor rájön, hogy túl fáradt, túl kiábrándult, túl öreg már a romantikához.  
Maradnak a filmek, ahol néhány órára újra fiatal lehet és átélhet egy másik életet, ami rózsaszín, szirupos, de  olyan jó belefeledkezni.

 

Rájöttem, hogy utálok minden évszakot.  A telet főleg.  Mert hideg, mert csúszós, mert havas, mert esős, mert náthás, taknyos, borús....váááááá....   egyébként is, hónapok óta semmi életkedvem.  Az idén még az ősz sem volt olyan szép, mint máskor, idejét sem tudom, mikor csináltam egy épkézláb fényképet, de minek is, úgysem értek hozzá, még amatőrnek is béna vagyok, a lelkesedés meg egyszerűen elszállt.  Meg amúgy is, minden kreativitásom elszállt.  Már ha volt egyáltalán.

Aztán valahol valami női magazinban azt írták, azért rossz a hangulatom, mert  nincsen rajtam friss illatú ruha. Pedig van, de csak néhány óráig érzem, aztán vagy kiszellőzik, vagy megszokom. A cikk szerzője szerint az illatok csodálatos befolyással vannak a hangulatunkra, amivel teljességgel egyetértek.  Tehát, ha körbeveszem magam friss illatokkal, minden meg fog változni:

Virágos jókedv

A nők többnyire a virágillatokat kedvelik, mivel azok növelik magabiztosságukat. A különféle illatok azonban mind más-más hangulatfokozó tulajdonságokkal bírnak. Az alábbi illat-útmutató segít bennünket eligazodni abban, hogy melyik illat mire hat leginkább:

• A gyümölcsös-citromos illat serkentő és energizáló hatású, és a kognitív teljesítményünket fokozza.

• A pézsmás illatok érzékiséget és melegséget árasztanak.

• A vanília illata kiváló a relaxációhoz, és afrodiziákum hatása is van.

• A levendula illata nyugtatólag hat, és segít a feszültség érzetének csökkentésében

• A viola illata fokozza az optimizmusunkat.

Természetesen ezt a varázslatot csak egy bizonyos fajta öblítővel érhetem el, amit pont nem használok, pedig ha az ázott kutyám belefetreng a frissen mosott ágyneműbe, az akkor  is illatozni fog egy héten keresztül, és punktum. Talán ki kellene próbálni, mit is veszthetek?  
Kérdés az, hogy mikor  is fogom én érezni ezeket az illatokat, mert a náthától eldugult orrom azt jelzi, hogy tavasz előtt nem valószínű, de akkor meg nem kell a csudaöblítő, mert be fog hömpölyögni az ablakon a tavasz ezerféle illata, a virágok, a friss fű, a napfény és a szél illata, és lehet, hogy már én sem leszek depressziós, de lehet, hogy még inkább, mert akkor már ötvenhat éves leszek,  de még mindig nem vettem meg azt a csudaöblítőt, csak úgy potyázom a természet illatait,  teljesen ingyen , ha csak addigra nem adóztatják meg a tavaszt, ha igen, akkor kihagyom,  ha jól emlékszem, úgyis utálok minden évszakot.

A napokban botlottam bele ebbe a cikkbe,  hát bakker, pont  a kedvenc tésztám, ami úgy néz ki, mint a kötött pulóver, az is közellenségnek számít.  Instant levesekhez adják, és ha nem is túl sűrűn, de  szoktam venni.  Na jó, tudjuk már rég, hogy ezek a készítmények nem kimondottan egészségesek, de azért így  az arcomba tolva ez nagyon durva.  A cikk végén  van egy videó is, egy gyomorspecialista készítette azt követően, hogy  a delikvens ramen tésztát evett.  Nem néztem meg, azt hiszem, nem is fogom.  Azért bosszantott a cikk, mert pont a napokban jutott eszembe, venni kéne már pár csomag instant levest, olyan régen ettem.  Erre elveszik tőle a kedvemet.

Emlékszem, egyszer a kezembe került egy könyv, ami kezdődött a reggeli kávéval, ami az  írás szerint úgy hat a gyomorra, mint ha egy dús lombozatú erdőt savval permeteznének le.  Aztán ugyanilyen kifejező stílusban ecsetelte a lakásokban előforduló mérgek hatását.  Falfestékek, bútorragasztók, poratka a szőnyegben, kész szörnyűség volt.  Letettem, nem olvastam végig.  Találtam egy másikat, azt hiszem, Luis Proto, Légy nyugodt című könyvét, abban az állt, hogy valóban rengeteg mérgező kémiai anyag van az ételekben, de a legmérgezőbb az, ha bűntudattal eszünk, ha azon aggodalmaskodunk, miben mi van, milyen betegséget fog okozni.  Semmi bajunk nem lesz, ha időnként benyomunk egy hamburgert, egy csodás sütit, ha egyébként nem ezeken élünk.  

Szinte lehetetlen kikerülni a környezetünkben lévő ártalmakat, kár ezen pánikolni, mert lehet, hogy az aggodalmaskodás több bajt okoz, mint az összes vegyi anyag együttvéve.
 Nem bizonyította még be senki hogy ez így van (igaz, az ellenkezőjét sem),  de én hiszek abban, hogy a hit szüli a tényeket.  Naponta belénk sulykolják,  hogy mitől milyen betegséget lehet kapni.  Az esti híradóban közlik velem, hogy holnap ilyen olyan front jön, fejfájásra, magas vérnyomásra, ingerlékenységre számítsak, és innentől már tényleg számítok rá, természetesen másnap megfájdul a fejem.  Megmondták, vagy esetleg rábeszéltek, ki tudja? 
A cigarettás dobozokon ott a felirat, miféle sorsra számíthatsz, ha nem hagyod abba a dohányzást.  Hogy jobban el tudd képzelni, fotókon is eléd  teszik: nézd, ilyen egy rákos daganat.  Biztos van olyan is, akit elrettent a dohányzásról, a többiek  tudatalattijába szép csendben beszivárog, miben is kell elhalálozni.  Egyre többen halnak meg a dohányzás  ártalmai miatt?  Pedig mi szóltunk, sőt mantráztuk nekik hogy meg fogtok dögleni!

Valamikor az étolaj volt az egészséges étkezés alapja, mára kiderült, hogy ártalmas. De nem ajánlatos kristálycukrot, margarint, kólát, húskészítményeket, sőt, semmilyen készítményeket sem enni, minden feldolgozott élelmiszer halálos méreg.  
Tudom én, hogy igaz, de  néha úgy érzem, hogy  amennyire az élelmiszergyártóknak jó üzlet  ezeket a termékeket előállítani, valakiknek ugyanilyen jó üzlet sokkolni a népet.   A negatív gondolatok legalább annyit ártanak, mint az adalékanyagok.  Na de minek is kellett elolvasni, ha ennyire bosszant?
 Hát azt nem tudom!

A napokban szerelőt kellett hívni fűtésügyileg. A telefonba lágyan és megnyugtatóan búgta bele, hogy rögtön jön és mindent megold, csak semmi pánik. Ahogy megérkezett, szinte azonnal csörgött a mobilja. A kedveskedő hang abban a pillanatban ingerültté vált, és kiabálva közölte a vonal másik végén levővel, hogy ő most dolgozik, lehet róla leszállni. Ha nem mondta volna később, akkor is tudtam volna, hogy a feleségével beszél.
- Csak a baj van az asszonyokkal, de egyszer kidobom a csudába. -fordult felém, újra visszazökkenve a jobbik modorába. Hümmögtem neki egy sort, mert mit is lehet erre mondani?
Erről eszembe jutott az a boltos, akihez valami számítógépes kütyüért ugrottam be. Éppen egy másik férfival beszélgetett amikor beléptem, majd pillanatokon belül csörgött a telefon. A boltos mosolygósból idühösre váltott és kiabálva válaszolgatott a hívó félnek, aki természetesen a felesége volt. Amikor letette a telefont, arca, hangja visszaváltozott és "hívja a tudakozót ha kíváncsi valamire" felkiáltással összekacsintott a pultra támaszkodó férfival, majd kedves mosollyal megkérdezte, mit szeretnék. Hogy mit is? Leginkább nem részt venni a magánéletükben.
Hasonló helyzet egy bevásárlóközpontban, sorbanálláskor. A férfi dühösen osztja az észt a feleségének, majd amikor leteszi, vigyorogva fordul hátra a mögötte álló ismerőséhez, aki meg is jegyzi, hogy ő bizony rögtön kikapcsolja a telefont, ha kilép otthonról, az a biztos, mert ezek az asszonyok......
Természetesen a nők sem maradnak le. Ha éreztetik, hogy valami szerencsétlen hülyegyerek van a vonal túloldalán, na akkor tuti hogy a férjükkel beszélnek.
Viták, bosszúságok, egymás agyára menések régen is voltak a házasságokban, de akkor ezek a dolgok a négy fal közt maradtak többnyire. Mióta minden zsebben ott lapul a mobiltelefon, naponta többször is fültanúja lehetünk annak, ki is az úr a házban. A telefonnal együtt előveszik azt a speciális hangot, ami kizárólag csak a házastársnak szól, na meg a hallgatóságnak.
De például, ha a bank telefonál, hogy késik a törlesztőrészlet, akkor szépen elsunnyognak az emberek valami félreeső néptelen helyre, vagy szólnak, hogy most nem alkalmas az időpont.
Akkor nem lehetne egy családi beszélgetést is valahogy úgy megoldani, hogy ne legyen rengeteg fültanúja a másik lealázásának? Vagy úgy már nem is olyan érdekes?

Kutyasétáltatás közben legtöbbször lefelé nézek, figyelem bóklászó ebecskémet,  Közben jönnek mennek az emberek körülöttem.  Néha felfigyelek egy egy divatos topánkára, megcsodálom, aztán egy sóhajjal fújom el még a gondolatát is, hogy egy ilyet felvegyek: mert magas sarkú, úgysem tudnék benne menni, mert fiatalos, mert biztosan kényelmetlen, ez is csak másokon áll jól, nem is tudnék hozzá mit felvenni...stb.  ... és akkor meglátom a csodacipő talpán a lépésenként kivillanó árcédulát.  Kaján vigyor az arcomon, na ja, mások sem olyan tökéletesek, mint amilyennek látszanak.
Aztán jött az ősz, kellene egy félcipő.  Irány a Deichmann.  Találtam is egy kényelmes lapos sarkút, másnap reggel abban vittem el a kutyát sétálni.   Félúton jöttem rá, hogy az árcédula a talpán maradt.  Iparkodtam kicsiket lépni, sőt inkább csak csoszogva sasszézni, közben bíztam abban, hogy az emberek úgysem nézik mások cipője talpát.  Igazából én sem figyeltem direkt soha, de az a huncut kis fehér cédula szinte ordít a fekete háttéren, felhívja magára a figyelmet és ez olyan izé..... milyen is?  Muszáj ebből ügyet csinálni?  Mások is rajta felejtik, én vagyok rá a tanú.... az is lehet, hogy nem  hanyagságból vagy figyelmetlenségből.  Ez valami szexepil a cipőkön.  Mint egy anyajegy a száj sarkában.  Talán most éppen ez a menő.  Talán nem is kellene csoszogni.  Érdekel engem, hogy ki látja és mit gondol?  Másokat sem érdekel az, hogy én mit gondolok róluk, akkor meg........?

Végre hazaértem, cipőt le, cédulát le, majdnem, de akkorra már síkárkefével is alig alig, ráragadt, ráforrt, ránőtt, ez az én formám, kellett nekem másokon vigyorogni.

Aztán pár nap múlva eltűntek a nyavalyás kis cetlik, és ismét beigazolódott a mondás: az idő (meg egy kis kosz) mindent megold.

Pénz, pénz, pénz..... e körül forog az életünk nap mint nap.  Van akinek azért, hogyan gyarapítsa a vagyonát, többségünknek azért, hogyan húzzuk ki a következő fizetésig.  Próbálkozunk másodállással, amíg bírjuk, ha már nem, akkor marad a lottó, na meg az interneten keringő rengeteg humbug, hogyan legyünk nagyon gazdagok semmi munkával, befektetés nélkül.  Na ebben nem hiszek, ki sem próbáltam, ezek leginkább MLM típusú csőbehúzások, amitől a hideg is kiráz.  Van még a PTC  (paid to click), amikor azért fizetnek, hogy reklámokat nézegess, darabját 0,001 centért.  Itt alig fél év alatt össze is jött egy teljes dollár, persze csak egy oldalon  Ahhoz, hogy valami kis értelme legyen, minimum tíz oldalt kellett futtatni, aztán némelyik fizetett, némelyik becsődölt.  Állítólag akadnak olyanok, akik jól keresnek vele, de lehet, hogy egy kicsit szépítenek, mert itt is számít, hányan regisztrálnak be alád.  Lényeg a lényeg, ez sem a meggazdagodás útja.

Pár hete az egyik munkatársam lelkendezve mesélte valakinek, hogy elkezdett tőzsdézni a neten. Naná, hogy belekérdeztem, hogy miről is van szó, mert én is keresem a lehetőségeket.  Rögtön el is mesélte, hogy is működik az egész. lehetőség van arra, hogy gyakorló módban próbálgassuk, amíg bele nem jövünk.  A rendszer ad 10 000 dollár virtuális pénzt, amivel lehet próbálkozni, és amikor úgy érzed, menni fog, akkor tölthetsz fel valódi pénzt.Na péntek délután gondoltam egy nagyot, és beregisztráltam egy tőzsdeoldalra.   Soha alkalmasabb időben, ugyanis ilyenkor már kezd zárni a tőzsde, de én akkor erre nem gondoltam.  Pörgött néhány devizapár, gyorsan ráklikkeltem egy olyanra, hogy NZD/USD, mert ez volt szimpatikus.  Igaz, azt sem tudtam, mi az a NZD, valamilyen dollár, az biztos, és egybként is, mi a fene az a devizapár?  Mindenesetre sikerült beválasztani, ez a páros ment leginkább minuszba, mert annyit azért tudok, hogy a minusz az nem jó jel, főleg ha 11% van utána,  akkor meg még rosszabb.  Reggelre megállt a dolog -4%-nál, hét végén meg nincs is tőzsde, így aztán ahelyett, hogy elcseszném seperc alatt az összes gyakorló pénzt, kicsit utána néztem a dolgoknak.

NZD: új-zélandi dollár.  Most már legalább tudom, hogy olyan is van.

Devizapárok:

a devizák esetében mindig két deviza egymáshoz viszonyított arányát, vagyis árfolyamát kell figyelnünk. (megismételve az egyszerű példát: 200 forintos amerikai dollár árfolyam azt jelenti, hogy 1 dollár 200 forintot ér)

A devizapár két elemét a következőképpen tudjuk megkülönböztetni:

- van egy bázis (elöl álló) deviza, aminek az 1 egységre vetített értékét adjuk meg
- van az úgynevezett elszámolási (hátul álló) deviza, amelyben az értéket kifejezzük
......
Általános következtetés tehát az, hogy egy devizapár árfolyamának emelkedése mindig a bázis (elöl álló) deviza erősödését és az elszámolási (hátul álló) deviza gyengülését jelenti, az árfolyam zuhanása pedig a bázis deviza gyengülését, és az elszámolási deviza erősödését eredményezi forrás: Equilor

...és akkor még a részvényekre rá sem sikerült szabadulnom....  de legalább tanultam valamit ma is, és ha ilyen ütemben okosodok, lehet, hogy igazi pénzzel sosem fogom kipróbálni a tőzsdét... de ha mégis, és bejön, akkor nem árt tudni, honnan is indultam el!