Március 5.
Június 2.
Július 20.
November 3. 

Tízmilliószoros nap

Kívánj valamit ma, és teljesülhet.

Bármit is csinálsz ma, a jövőben azt a dolgot tízmilliószoros valószínűséggel vonzod be.

Mi az a tízmilliószoros nap?

A tízmilliószoros napok - merthogy több is van egy évben - lényege, hogy ilyenkor minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Magyarul: bármi, amit az ember ilyenkor mond vagy akár csak gondol, a jövőben tízmilliószoros valószínűséggel fog megvalósulni.

Ilyenkor ugyanis, úgy tartják, sokkal erőteljesebben áramlanak az energiák. Az univerzum a tízmilliószoros napokon hatványozottan érzékeny az emberek kívánságaira, és sokkal nagyobb intenzitással dolgozik azok megvalósításán.

A tízmilliószoros napok eredete

A tízmilliószoros napok eredete a tibeti buddhista hagyományig nyúlik vissza, és Buddha cselekedeteivel van összefüggésben.

A tibetiek ezeket a napokat Buddha-napoknak nevezik, és egyfajta ünnepnapoknak, emléknapoknak tarthatók kultúrájukban. Ilyenkor a tibetiek Shakyamuni Buddha életének fontosabb állomásairól - csodatévő cselekedetek, Buddha végső megvilágosodása, Buddha első szentbeszéde, Buddha mennybemenetele - emlékeznek meg. Azt, hogy az év mely napjaira esnek ezek a tízmilliószoros napok, a tibeti naptár alapján számolják ki, amely a Hold járásán alapszik.
Több ilyen nap is van egy évben

Minden évben négy tízmilliószoros nap van, így, ha esetleg lemaradnál, még mindig élhetsz az általuk nyújtott pozitív bevonzás lehetőségével, illetve megtöbbszörözheted az esélyt, hogy megvalósuljanak vágyaid, ha ugyanazokra a dolgokra több tízmilliószoros napon is gondolsz. 2014-ben a február 15-i, június 13-i, július 31-i, illetve november 13-i napok lesznek a tízmilliószoros napok, amikor érdemes odafigyelni a gondolatokra és kívánságokra.

forrás:femina.hu

Most este láttam meg a cikket, és rögtön azon agyaltam, gondoltam-e ma valami negatív dologra?  Aztán rájöttem, hogy nem igazán.  Persze nem sétáltam egész nap bárgyú mosollyal a képemen,  de ilyenkor rájövök, hogy egyre kevesebb negatív gondolat és érzés mérgezi az életemet.  Hosszú évek alatt sikerült kigyomlálni rengeteg haragot, félelmet és sérelmet, bosszúságot meg egyebeket,  maradt még elég, van min dolgozni,  de a régi énemhez képest ez már így is elég jó.

Munka közben a csajok az előző esti tévés élményeiket emlegetik.  Egyre sűrűbben emlegetnek valami Berki Krisztiánt.
- Láttátok, ötszázezerért vett kabátot, láttátok, átúszta a Dunát.. ..
Eleinte valami Megasztárból kiesett énekesre gondoltam, de ezek nemigen úsznak át Dunát télen, ezért rákérdeztem:
- Áruljátok már el, ki az a Berki Krisztián?
Legalább tízen üvöltöttek föl kórusban.
- Nem tudod, ki a Berki Krisztián!!??   Hát az egy......izé ....
Itt aztán el is némult a kórus, páran mondtak olyat, hogy talán testépítő, valami sportoló, Amerikából jött, nagyon gazdag, de igazából senki sem tudta, hogy kicsoda, de benne van a tévében, és ez a lényeg.
Pár éve még szobaantennám volt, ezzel három csatornát tudtam fogni: Az M1-et, A TV2-t meg az RTL klubot.  Akkoriban még képben voltam, mert ha tetszett, ha nem, az arcomba tolták az összes létező és nem létező celebeket, villalakókat, Győzikét és Hónaljmirígyet.  Amikor elkezdték rebesgetni a digitális átállást, akkor köttettem kábelre a tévét, és azóta választhatok, kiket akarok látni a szobámban.
És hogy kiket is?  Természetesen két pasit, meg egy kicsit! :-)

A nevelés csodája, hogy a fiam 34 évesen, életében először elvitte a kutyát sétálni.
Az idomítás csodája, hogy a kutya el is ment vele.

Nézem a könyvjelzőmet, már nem fér el a monitoron.  Időnként mappákba rendezem azokat a weboldalakat, amiket többször is fel fogok keresni, a fölösleget törlöm, de előtte még kicsit eltöprengek azon, miért is könyvjelzőztem be. 
Ezek azok a cikkek, amiket valamikor fontosnak  vagy érdekesnek találtam, de nem volt időm elolvasni, de úgy gondoltam, majd egyszer csak ráérek.   Amikor eljön az egyszer csak, akkor meg már vagy nem aktuális, vagy nem érdekel.  Most, amikor volna egy kis időm azt tenni, amihez éppen kedvem van, akkor pont nincs kedvem semmihez. 

Például napközben eszembe jut sok dolog, amit leírhatnék, de amikor gép elé ülök, teljesen elfelejtem az egészet, és inkább játszok egyet.  Az legalább kikapcsol.  Nem ilyen évkezdetre számítottam.   Az természetes, hogy év végén hajtás van a munkahelyen, de azt hittem, az év eleje lazább lesz.   Hát nem így alakult, és az persze jó, hogy van munkánk, jól jön a túlórapénz is,  csak így hét végére már totál kifacsartnak érzem magamat.   

Meg hét közben is, és időnként elgondolkodom azon, hogy ez most a korommal járna együtt, vagy  a borongós időjárás az oka, vagy mi a fene  is van itt?    Szeretnék olyan lenni, mint régen, olyan vidám és optimista, aztán eszembe jut, hogy soha nem is voltam az.   Könyvekből tanultam az életet, nem sokkal negyven éves korom előtt.  Ekkor került a kezembe először Louise L Hay könyve, az Éld az életed, és ettől kezdve szinte csak new age könyveket olvastam. 

Sok nehézségen segítettek át, és segítenek azóta is, de még mindig vannak elcseszett pillanatok, amikor a kiábrándultság, hitetlenség veszi át a hatalmat,  de talán nem is baj ez, emberek vagyunk, mindenféle emberi érzelmekkel.  Őszintén szólva nem is szeretem a csupa hepi,  csupa bűbáj és kedvesség, vagy csak vidámkodó embereket, valahogy nem érzem őket igazinak.  Negatív érzések, indulatok mindenkiben vannak, nem érdemes őket elnyomni, mert előbb utóbb úgyis előbújnak, ráadásul a legváratlanabb helyzetekben.  Vannak rosszabb napok, van a nyomott hangulat, kedvetlenség, tudomásul veszem, mert úgyis elmúlik. Ilyenkor keresek valamit a neten, ami felvidít, vagy  felráz, mint ez a zene:

Kiri Te Kanawa - Tarakihi:

[embed]https://youtu.be/W643THBPhKE[/embed]

Arra számítottam, hogy az évkezdés elég laza lesz, ehhez képest már tegnap is éjfélig dolgoztunk, ma is, és valószínűleg holnap is.Furcsa dolog ez a munkával, mert sokszor érzem azt, hogy nagyon elegem van, legszívesebben már elmennék nyugdíjba.  Maholnap ötvenöt leszek, nem is olyan régen ez volt a nőknél a nyugdíjkorhatár.  Most meg úgy húzzák előttünk, mint a csacsi orra előtt a répát.  Csak futunk utána, de hogy elérjük-e  ... ?
Megértem én, hogy öregszik a népesség,  nincs aki kitermelje a nyugdíjra valót, stb, bár ehhez is lenne hozzáfűzni valóm, mert miért is mennek tömegesen a fiatalok  külföldre?  Csakhogy a mi korosztályunk elég lestrapált, nincs itt akkora életszínvonal, hogy fitten tudnánk tartani magunkat.  Próbálkozunk egészségesen élni a lehetőségekhez képest, de ez nem mindig jön össze.
Lehangol a tudat, hogy még mindig van tíz évem a nyugdíjig.  Lehangol egészen addig, amíg az utcán szembe nem jön egy régi ismerős a korosztályomból,  megállít és a második kérdése az, hogy nem vagy még nyugdíjas?   ÁÁÁÁÁÁ  ettől sikítani tudnék!  Miért lennék én még nyugdíjas?  Még a kérdés is sértő, még ha nem is mondom ki.  Miért kérdezte? Ennyire rozogának látszok?
Ezen képes vagyok órákon keresztül füstölögni magamban, közben a józan eszem súgja, hogy az még nem a vég, csak egy másik korszak kezdete, és nem is a rozzantságé.  Lehet állást is keresni, vagy új célokat, van lehetőség rengeteg hasznos időtöltésre, csak ahogy közeledik ez az időpont, egyre  inkább szíven üt a kérdés:  nem vagy még nyugdíjas?

Igazából most sincs tél, de mégis csak decembert írunk még pár óráig.  Sokan tartanak ilyenkor évértékelést, én a nyáron készült képeimet nézegettem délután.  Nyárbefőtteknek hívom őket, mert elteszek egy pici darabot a nyárból,  és ilyenkor, amikor minden szürke és kopár, jó nézegetni egy kis zöldet.

sok sok zöld és víz

május,kacsacsibék, egész nap el tudnám nézegetni őket

kutyasétáltatás közben volt olyan, hogy beültem egy üres csónakba, és néztem a vizet

néha ki sem kell mozdulni otthonról a csodákért

a szomszédék macskája éppen madarakra vadászott, én meg egy jó kis fotótémára

lefényképeztem, mert tetszik

már ők is messze járnak

az idén is volt kánikula

Kőrös-torok

Végy hat tojást, egy 25 dekás Ráma margarint, öt deka élesztőt és egy kiló lisztet.  A tojásokat a margarinnal és az élesztővel együtt tedd be a hűtőszekrénybe, a lisztet a spájzba, vedd fel a telefont és rendelj pizzát.
Tuti nem leszel depressziós az ünnepeke alatt!
Talán csak utána, amikor rájössz, hogy a pizza árából kijött volna az ünnepi ebéd.  De akkor már késő, stressz nélkül túlélted az ünnepeket.

Filmekben, metropoliszok utcáin lehet látni ilyen hömpölygő tömeget, mint ami hétfőn volt.  Mintha az egész város kivonult volna a főutcára.  Aki pedig nem ott nyomult, az a közeli bevásárló központban tolongott, ahová én is próbáltam befurakodni. A vásárlás nem volt könnyű,  a polcokhoz szinte képtelenség volt odaférni.  Az emberek úgy pakoltak, mintha a világ vége közeledne.
Kellettt néhány pohár tejföl, ami a legfelső polcon volt, egészen a polc tetejéig feltornyozva.  Pipiskedtem, próbáltam kipiszkálni, mikor mellettem megszólalt egy férfi: majd én leveszem, jó?  Hát ettől még a szám is tátva maradt.  Több mint ötven éve, hogy nő vagyok, de idejét sem tudom, mikor történt ilyesmi.  Na jó, egyszer a biztonsági őr is segített kibontani a göngyölegből a lisztet, de ez nem ér, egyrészt, mert ismerős, másrészt mert volt nála sniccer, tehát valószínűleg ez is része a munkájának.
Lényeg a lényeg, ettől a kis közjátéktól teljesen feldobódtam, eszembe jutott, hogy nő vagyok.  Otthon ledobtam a kötött sapkát a fejemről, megigazítottam a hajamat, megpaskoltam az arcomat, habár nem hiszem, hogy üdébbnek tűntem volna tőle, na de akkor is!   Így indultam neki a második futamnak.  Még venni kellett mosogatószert, volt egy nyertes sorsjegyem is, ötszáz forint, igaz a sorsjegy is ennyibe került, na de ennek is örülni kell.  Szóval a lottózót is útba kell ejteni.
Másodjára is a nyakamba vettem a várost.  A lottózó közelében a járókelők erdejében egyszer csak felbukkant valami torzonborz vézna madárijesztő, hatalmas pufi kabátban.   Nem, nem Frank Gallagher, de majdnem.... az exem kacsázott velem szembe.
Rám nézett, és megkérdezte, hogy akkor most én nem vagyok otthon?   Mint a mellékelt ábra mutatja, éppen nem. Pont hozzánk indult, de nem baj, ha nem vagyok otthon, akkor ő most itt megvár, aztán majd jön velem hazáig.  Szép kilátások,  az imént előbújt nőcis lényem leforrázva vonult vissza lelkem valamelyik poros zugába.  A lottózóban kitaláltam, hogy előre küldöm, várjon meg a ház előtt, én meg még elszaladok mosogatószerért.  Na így is történt, megúsztam a közös sétát, meg amúgy sem hiányzik a látogatása, de néha kötelességének érzi felkeresni a fiát.   Ez azt jelenti, hogy kér egy kis pénzt, meg is adja, az igaz, de beszéltünk már arról a gyerekkel, hogy inkább ne adná meg, csak sose lássuk többet.
A százforintosban, ahol a mosogatószert vettem, volt még egy darab őzgerinc forma, azt megvettem, mert kitaláltam, hogy a francia salátába teszek zselatint, és megcsinálom sonkás alagútnak, ahogy nosalty.hu-n láttam.
Itthon aztán kiderült, hogy a fiam nem fog megenni olyan franciasalátát, amit szeletelni és harapni kell, de lett egy őzgerincformám, ami majd valamikor valamire jó lesz, közben felfedeztem az interneten a Shrek szelet receptjét.  De az már egy másik történet.

Mínusz két fok, hideg szél, napközben borongós  szürkeség, korai sötétség.  Tél van és én nem szeretem.  Nemsoká beállítom az ébresztőt 00:45-re, hajnal kettőkor kezdődik a műszak.  Az utolsó előtti az idén.  Karácsony utánra bevállaltam egy túlórát, ennyit ki lehet bírni.
A hideg ellen nyári történetekkel védekezek.  Leporoltam egyet tavalyról:

Egyik hétvégén, amikor jöttek a lányomék, nevetve mesélték, hogy este bekéredzkedett hozzájuk egy vándor. Meglepődtek, amikor az idegen nyelvű Hanzi (vagy Franci) szállást kért tőlük éjszakára.
A tanyán, ahol élnek, egy szoba van, mutatták is Hanzinak (vagy Francinak), hogy szívesen befogadnák, de hová tegyék.
Na Hanzi (vagy Franci) nem is akart bent a házban aludni, csak az udvaron kért helyet, ahol a sátrát felállíthatja éjszakára.  Annyi derült ki róla, hogy gyalog járja a világot, aztán mindenki nyugovóra tért. Másnap eljöttek a lányomék, ott hagyva Hanzit (vagy Francit), aki valószínűleg azóta is vándorol valamerre.

Amikor elmesélték, így első blikkre irigyeltem ezt az embert.

Micsoda szabad élet! Csak megy, bele a világba, az egész élete egy nyaralás. Én is mindig menni szeretnék, sűrűn kitör rajtam az elvágyódás, szeretnék új helyeket, új embereket, más életmódokat megismerni.

Beszéltük is, hogy azt kellene csinálni, amit Hanzi (vagy Franci).

Fogni egy hátizsákot meg egy összehajtható sátrat és nekivágni a világnak.

Aztán, amikor az ember jobban belegondol, eszébe jut, hogy a sátorban nem lesz fűtés, ha hideg van, nem lesz internet, villany sem lesz, víz sem lesz, fürdeni sem lehet.

Annyira megszoktuk a komfortos életet, hogy már fel sem tűnik.   Így élünk, és kész.

Nem biztos, hogy le tudnék mondani a megszokott kényelemről, akkor minek is vegyem nyakamba a világot?

Na persze, ha fiatalabb lennék......  hmmm....  de gyalog?.....